Néha csodás érzés elolvadni kissé. Nem a nyálat csorgatva, illetve de, azonban mégsem úgy. Sokkal inkább találok izgatónak egy képet, ahol nem közönséges módon az elsődleges/másodlagos nemi jelleg a főszereplő, hanem némi ízléssel megáldva olyan alany látható, akinek van kisugárzása. Emeli a fényt, ha tudom, hogy a szereplő értelmes, intelligens Nő, mert megelőlegezem úgy magamnak, mint nekem a bizalmat, hogy valami az én fejemben is van és bármeddig is juthatunk, művelt emberfők között egyszerűen jobb annak, akit nem kizárólag a pillanatnyi fizikai kielégülés hajt. Igaz ez akkor is, ha odáig el sem jutunk. Hisz' a távolság nagy úr, ha még egyéb szempontok is közrejátszanak, akkor tényleg csekély az esély, hogy tovább gondolhatóvá váljék bármi is. De mégis, ő egyszerűen arról a pár fotóról is olyan kisugárzással bírt, ami felkeltette a figyelmemet. Látni vágytam azokat a fotókat is, amiken többet is látni enged. Lilla szívét kértem, s megadá az ég - helyett a privát albumának megnyitását kértem, s ő megadá az engedélyt. Persze egy tisztességesen megírt levél is kellett hozzá. Annyira tudom értékelni az ilyet. Ismeretlenül, a bizalmat megadva. A megérzéseiben nem csalatkozhat, hisz' nekem sokat ér az ilyen bizalom, eszembe sem jut bármi módon visszaélni egy ilyen becses cselekedet adta lehetőséggel. Édes kis titok, finom diszkréció és néhány csepp nyál a szám szélén... :D

Köszönöm...!